A századik

Most értem haza a bútoráruházból, ahol még a kanapé is tegez téged. (Tegezi önt, mondanám, de nem akarok kiesni a stílből.) Merthogy a napokban megadta magát a főnöki bőrfotelem, amit most, odabaszva a kényelemnek, áldozva a praktikum és az egyenes gerinc oltárán egy térdelőszékkel (17900 HUF) váltottam föl. Így talán majd kevesebbet ülök a kompjúter előtt.
Persze ha már ottjártam, vettem még néhány gizmót és baszt, de mérsekeltem magam, okulva a legutóbbi ikeás kalandból, amikor (épphogy, de) hatszámjegyű volt a végösszeg. Igaz, akkor egy piros kanapé volt a bűnős (nem én); könnyű összerakni, bárki, tényleg, bárki, képes rá, bizonygatta egy helyi erő, oké, mondtam én, majd két napos megfeszített munkával, és a 36 lakásos bérház legjobbjainak segítségével valóban sikerült.
Azt még mondja meg valaki, hogyan kerül karamel a lájt kólába. Nem a Molnár Ferenc, hanem a háztartási. Illetve ez esetben: miből készül, ha nem cukorból?
Ez volt amúgy a századik pószt, tenk jú for máj madör end gad.