Ma egészen úgy éreztem, mintha egyetemista lennék, voltam előadáson, szemináriumon illetve boldogítottam egyetemünk Stan és Pan párosát, akik kábé bármikor föl tudnak vidítani, bár ma erre nem volt szükség, mert amúgy is jókedvem volt. Stan egyébkét már Brüsszelben van, így őt fölkérem, ne üljön a számítógép előtt, mert ha meglátom MSN-en, akkor megverem, pont úgy, ahogy Pan tenné velem, ha nem félne attól, hogy bekerül a Találkozásokba. Délután aztán az ikertestvéremmel kávézva arra jutottunk, hogy beutazzuk a világot, Kínától Ruandán át Mexikóig, tényleg, és csak azt visszük magunkkal, aki nagyon megérdemli.