Vannak városok, ahová nem azért megy vissza az ember, hogy újat lásson, hanem azért, hogy ismét végigjárja a kedvenc helyeit. Krakkó ilyen. Ezért nem volt kérdés, hogy igent mondok, amikor szerdán este Ambrus megkérdezte, velük tartok-e.
S bár életemben alig több mint egy hetet töltöttem Krakkóban, mégis azt érzem, hogy mindent tudok róla, ismerem utcáit, tereit, az ott élőket, pontosan tudom, hol vagyok. És egyike azon városoknak, ahol talán élni is tudnék.
Ami azt illeti, remek idő volt, ittunk zsubrovkát és málnás sört, ettünk a zsidónegyedben és a főtéren, és jártunk mindenütt, ahol kell, a posztócsarnokban, a Mária-templomban, a Wawelben, a Barbakannál, újra végigjártuk Auschwitzot, az időközben megnyitott magyar kiállítással és Birkenaut.
Hiányoztatok.