"Rossz ötlet. Nincs semmi közötök egymáshoz. Valaki nem attól lesz apa, hogy véletlen-akaratlan gyereket csinál, hanem hogy felneveli: aggódik érte, ha beteg vagy ha szerelmes; rámosolyog, megveri, belerúg, nem törődik vele, de ott van... Neked - mint egyszer megírtad (s ez jogosít fel a nyilvános gorombaságra) - nincs apád. Ez van. "

Ezt rás írta kommentben néhány pószttal alább. Igaza van, az apaság tényleg nem pusztán biológiai tény, de a gyerek ezt sokáig nem fogadja el. Kiskoromban én is inkább különféle magyarázatokat kreáltam arról, hogy miért nincs nekem apám, ha másnak meg van, és azzal szekáltam anyut, hogy hívjuk föl, keressük meg. Tinédzserkoromban, miután elfogadtam, hogy nincs és soha nem is lesz apám, és ez így van jól, inkább csak dühös voltam rá. Látni akartam, de csak azért, hogy az orra alá dörgöljem, mennyire szar alaknak tartom, és ő veszített többet. Aztán új szempontok jöttek. Például hogy vajon a testvéreimről is örökre le kell-e mondanom, miközben ők talán nem is tudnak rólam? Vagy hogy szétdúlhatom-e egy család életét azzal, hogy egyszercsak beállítok?
Aztán valamikor, néhány éve, anyám cuccai között kutatva találtam egy levelet. Nem is értem, miként maradhatott ott, ha amúgy se egy fotó, se egy emlék tőle sehol. Nem volt könnyű végigolvasni, de hogy tudjátok, miről van szó, kicsit idézek belőle.
"Amikor a teherbeesésed napjaiban erről beszélgettünk mindenre hivatkoztál, csak arra nem, hogy neked férj is kell az apa mellé. Én akkor, azt hiszem, eléggé világosan nyilatkoztam, hogy az első részére semmiképpen nem vállalkozok. Nekem nagyon boldog családi életem van, és én ezt semmiképpen fel nem adom..."
Akkor miért kúrsz félre, seggfej?
A folytatás is szívderítő, ne haragudj, de sok a gond, nem tudok gyerektartást fizetni, ilyesmi. És a váratlan fordulat.
"Arról ugyanis elfeledkeztél, hogy a gyerekünk hatodik születésnapján Kaposvárra költözne, mivel vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy fiúval örvendeztettél meg. Merthogy a bíróság is biztosan így gondolná - apa, anya, sőt testvérek, jobb élet és anyagi körülmények."
A levél '85 júliusában kelt, én akkor kilenc hónapos voltam. Az apámat először kábé tízévesen láttam, a Híradót néztük, egy alacsony, vékony férfi beszélt, a határon veszteglő kamionos, amikor anyu azt mondta, ő az apád. Ő lett volna.
Nem tudom, miért írtam ezt le.