Sokan kérdeztétek tőlem, hogyan és miért lett ez barátság egyáltalán. Most hogy válság van, talán ideje tisztességesen megválaszolni - mindenek előtt önmagamnak.
Mindig olyan barátokat szerettem volna, akik előtt nem kell magyarázkodnom a gondolataim, az érzéseim miatt. Ez hol összejött, hol nem, de most először fordult elő, hogy néhány óra után azt gondoltam, megvan, amit kerestem. Hogy bár teljesen máshonnan jövünk, és a világ dolgairól sokszor egészen mást gondolunk, ugyanarra vágyunk, ugyanazt gondoljuk jónak. Akik mindkettőnket ismernek, azt mondták mind, túl sokat látok bele ebbe, de én még most is azt hiszem, nem így volt. Élete során az emberrel kevésszer esik meg, hogy percek alatt a bizalmába fogad valakit, és talán ezért sokkal jobban fáj ilyenkor a pofára esés. Tudtam persze, hogy nem lesz ez könnyű. Ha valaki azt mondja, hogy neki nem kellenek barátok, vagy hogy azelőtt csak olyan haverjai voltak, akikkel nap mint nap találkozott, akkor ez érthető is. Én azonban végig bíztam abban, hogy ez egyszer megváltozhat. És (bármilyen csalódott vagyok most) valahol egy kicsit még most is bízok, bár inkább talán nem kéne.