"Van az úgy, hogy az ember sokáig küzd vmiért, aztán meg már nem. Nekem kétségkívül időbe telt elfogadni, hogy mi nem tudunk egymás legjobb barátai lenni, mert én túl sokat várok tőled, te meg néha túl keveset adsz. Ezen azt hiszem, hogy túl vagyok, és ez jó. (...) Most tudom, hogy rád is számíthatok, és ha baj lenne, biztos segítenél, de nem kell, hogy akár heti szinten is közünk legyen egymáshoz. Ami viszont nem jelentni, hogy ne érdekelne, mi van veled."

Ezt még tegnap írtam Z.-nek, csak itt maradt draftban. Azt hiszem, hogy már régóta vmi ilyesmit akart tőlem hallani - és jó, hogy egy ideje így is gondolom. Ezzel együtt ez volt a legjobb barátság ever, és ez szerencsére nem múlik nyom nélkül.