Generation P

Egyszer tényleg volt Oroszországban egy gondtalan ifjú nemzedék, a nyár, a tenger, a nap szerelmesei, és ez a nemzedék a Pepsit választotta.

Így indul Viktor Pelevin Generation P című regénye, és hamar megtudjuk: a hetvenes évek gyermekei nemigen dönthettek másképp, éppúgy választották a Pepsit, ahogy szüleik Brezsnyevet.

A főhős Babilen Tatarszkij a szovjet birodalom végóráiban költőnek készül, ám az átmenet copy writert, reklámszövegírót farag belöle. Pelevin igen plasztikusan mutatja be a posztkommunista maffiavilágot, az orosz középosztályt (fekete börzakó, jogging alsó, vastag aranylánc, hatszázas Merdzsó) és a politikai elitet, amelynek tagjai ugyanazt mondják, amiért azelőtt lecsukattak másokat. (Pelevin párhuzama: képzeljük el az 1946-os Németországot, ahogy doktor Göbbels hisztérikusan üvöltözik a rádióban a szakadékról, amelybe a fasizmus rántotta a nemzetet, míg SS tábornokok a liberális értékekröl beszélnek.) A regény persze tele pszichedelikus (főként LSD okozta) látomásokkal, romantikus utalásokkal, föltünik Che Guevara szelleme, aki szerint a világvége egyszerű tévéadás lesz majd és Jelcin elnök, aki valójában csak számítógépes animáció.

A kortárs orosz irodalom kedvelőinek kötelező.