Jó volt ma találkozni Zolival, sokat javított kettőnk viszonyán az augusztustól januárig tartó mosolyszünet. Most éppúgy tudunk beszélgetni, ahogy tizenkettedikben (talán ő az egyetlen, akinek ma sem félek elmondani mindent), de nem megyünk egymás idegeire. Azt hiszem, ha valaki tizenhét-tizennyolc évesen a legjobb barátod volt, bizonyos értelemben örökre az marad - ami persze nem zárja ki újak érkezését, akik ugyanolyan fontosak. (És nem ér beszólni, mert újabban igazán kevés ilyen rózsaszín, hajtűdobálós pószt volt.)

Balra új zenék, és lesznek is még, csak mára eluntam a feltöltést.