Társasjáték

2006/04/01

jajj, ma nagyon jól voltam. (pedig ez nem sokszor forult elő mostanában.) tökszép volt az idő, és elmentem lovagolni. kicsit ugyan összelószagoztam-szőröztem a blézerem, de megérte. azt hiszem, gaucho leszek a pampákon. az a baj, hogy egy olyan ismerősöm sincs, aki jól tud lovagolni. majd próbálok változtatni ezen. eljött ugyan velem a barátnőm, aki nem tud lovagolni, de nem ült fel a lóra. de nem attól félt, hogy ledobja, vagy magától a lovaglástól, nem is a lótól, hanem attól, hogy bénán fog felülni, és akkor jól kinevetik. hihetetlen. na mindegy, ha legközelebb sem ül fel, akkor mínusz egy sör, ráadásul nem jöhet velem cowgirlnek erdélybe nyáron. ahova én sem biztos, hogy megyek, de jó lenne.
ezenkívül 'a régi szép idők emlékére' főztem ma spagetti carbonara-t, a változatosság kedvéért most anyámnak meg magamnak. sőt, a háziasszony-képző kurzus keretében azt hiszem, még takarítanom is kell majd, sajnos. aztán este megtapasztalom csekély rajztudásom hátulütőjét, ugyanis meg kell terveznem az osztály tablóját A3-as méretben. remélem piroshajú, szintén művész osztálytársam segít majd. holnap pedig apámmal beszélgetek -akit már jó rég nem láttam- viharos magánéletemről és annak jövőjéről. mozgalmas hétvége rulz. (ja, tanulni persze már megint/még mindig nem fogok=)

7 Comments:

Blogger bitadani said...

a mi tablónkat is a rajztagozatos művészlányok készítették, ami úgy nézett ki, hogy már a város összes ballagó osztályának képe kint volt valahol a városban, amikor ők nekiálltak ragasztgatni... persze végül kurvajó lett :)
amúgy meg nem is olyan könnyű felülni egy lóra... :)

1/4/06 16:38  
Blogger b. said...

én félek a lovaktól.

2/4/06 13:04  
Blogger bitadani said...

sztem ez kölcsönös :P

2/4/06 18:14  
Blogger Sven said...

Hol lehet Pest környékén lovagolni? Én imádok, de eddig csak otthon (messze) ismerek helyeket.

2/4/06 19:45  
Blogger Sven said...

16. :) ok, köszönöm, utánanézek.

2/4/06 22:14  
Blogger zuleikha said...

Dani, én megtanítalak lovagolni, csak ln nem a 16. kerületben vok.Gyorstalpaló 1 hónapos hétvégi kurzus. Kegyetlen vagyok. Díjlovas nem lesz belőled, de fennmaradsz.

7/4/06 13:11  
Blogger zuleikha said...

jaj nemis dani, bocs

7/4/06 13:11  

Megjegyzés küldése

<< Home