Sokáig jó ötletnek tűnt elvinni Tomit a vidámparkba, és így utólag is annak tűnik, de délután a helyszínen azért fölmerült bennem, hogy talán egy könyv is megtette volna szülinapi ajándéknak :)
Nem is tudom, mikor féltem úgy utoljára, mint az átfordulós hullámvasúton meg azon az Álomhajó nevű rémségen, ami 24 méter magasságban megáll a levegőben fejjel lefelé. Sosem hittem volna, hogy ezekre én, aki már az első emeleti körfolyosóról sem nézek le inkább, valaha föl merek majd ülni - kiskoromban még az eredeti (1922-ben épült) hullámvasútra sem voltam hajlandó soha, pedig az most minden volt a sok borzalom után, csak ijesztő nem.
Természetesen a nap során Tomi volt a bátrabb, de azért néha ő is kiabált meg könnyezett :P