That game of life is hard to play
I'm gonna lose it anyway
The losing card I'll some day lay
So this is all I have to say

That suicide is painless
It brings on many changes
I can take or leave it if I please

hm. igazabol az elso igazi bejegyzesem szivem szerint valami ertelmes es magasztos tema. ugyhogy elorebocsatom, hogy csak dani nyomasara irok most, es ez meg mindig nem igazi bejegyzes. gondolkodtam azon, hogy irok a nyelv(ek)kel kapcsolat elmeleteimrol - bar senkit nem erdekelne, illetve egy tuti leszokasi taktikarol - ami fura, mert meg mindig bagozom. aztan csaknem. ugyhogy beirom a vizsgarendem.

dec05 - JAT potZH
dec08 - Felekezeti Egyházjog
dec13 - Jogi logika
dec13 - Választási Rendszerek
dec17 - Latin
dec20 - Egyetemes Politikai Eszmetörténet
dec22 - Egyetemes Állam- és Jogtörténet
dec28 - Jogi Alaptan
jan03 - Statisztika
jan05 - Magyar Politikai Rendszer
jan10 - Magyar Parlamentarizmus Története
jan13 - Római Jog
jan16 - Politikai Tudáselméletek
jan24 - Összehasonlító Politika

szoval sz@rul de buszken.

Ördögűzés Emily Rose üdvéért. Nem bántam meg. Képek. (Amúgy azt hittem, Tomi majd ír róla, de úgy látszik, nincs kedve.)

monster

http://bitadani.blogspot.com/2005/09/im-monster.html

Azt hiszem, Isten igazából sosem hittem magamról, hogy jó ember vagyok. Annak is hosszú ideje már, hogy ennek az ellenkezőjét gondolom. Arról, hogy a mindennapokban képes legyek jó lenni, le is tettem talán. Az egyetlen, ami legalább évente egyszer, ezidőtájt, képes mindezt feledtetni velem, az a munka. Ilyenkor legalább néhány napra elhiszem, hogy van értelme annak, amit csinálok, és hogy igenis jó is tudok lenni. Ezt olykor elfelejtem, de most hogy nekiálltam készülni a karácsonyi riportjaimra, valahogy újra eszembe jutott. Alighanem ez a tudat (illetve az olyan cikkek újraolvasása, mint amilyen ez és ez) segít abban, hogy valahogy átvészeljem a voltaképpeni életemet.
Végigolvasva, elég szánalmas nyavalygásra sikerült ez, de nem érdekel. Ahogy most semmi más sem.

Ütközések. Főcímdal a blográdióban.

met

Még mindig meseszép. Még mindig, még mindig... És számomra mindig ő marad a tökéletesség. A nő.
Ez van, csajok.

Most már szinte biztos, hogy útjára indítom a Mindenki Menjen a Kurva Anyjába Mozgalmat. És az úgy lesz, hogy van kábé húsz ember, akit szeretek (egy részük ki van linkelve balra), ők kapnak kreditet, és maradhatnak. A többieknek heló.

Nagyon remélem, Bálint, te nézel a Rákócziból, és nem más.

- Mi hiányzik az életedből?
Milyen egyszerű kérdés. Mégis milyen nehéz rá válaszolni.

Nagyon szar kedvem lett ám. Hogy kicsit földobódjak, megmutatom, hogy utaztunk a múlt hét végén Őcsénybe. Így. És fűtés sem volt.

Furcsa, és nyilván gyerekes is, mennyire ki tud akasztani egy-két dolog.
Mindegy, csak azt szeretném mondani: nagyon tud fájni egy neked fontos blog bezárása, ha úgy érzed, hogy ezzel te is kevesebb leszel. Szóval légyszíves ti ne csináljatok ilyesmit.
Amúgy csak túl leszek rajta egyszer.

Új layout?

Tehát felkérem akkor a kedves olvasókat, hogy szavazzanak, nekik melyik kinézet tetszene a legjobban ezen a blogon! Nemrég ugyanis Dani megkért, hogy készítsek egy új dizájnt a Társasjátéknak, én viszont azt feleltem, hogy mondja meg, milyen legyen, mert úgy könnyebb. Mindenesetre most akkor megkérdezném a közönséget, hogy a három változat közül számotokra melyik a legvonzóbb. A válaszokat előre is köszönöm, az új sablon karácsonyi ajándék lesz, szóval addigra biztosan elkészül. ;] Egy betűt (A, B vagy C) kérünk a kommentbox-ba, de alternatív javaslatokat is elfogadunk.

ps. Igen, én rajzoltam a mintákat... :D

Bármennyire szép is ez a sablon, kezdem unni. Ezért tegnap fél kettő körül nekiláttam egy újnak, mondván ilyenkor úgysem nézi senki, mi folyik itt. Tévedtem, így szegény Csabit nem a megszokott látvány fogadta éjjel.
Egyébként, nehogy még jobban megvessen az informatikai bizottság, áttértem a Firefoxra.
Más. Sanyi, mikor megyünk moziba?

Vannak napok, amikor egyszerűen nem volna szabad fölkelni. Csak valamiért ez mindig utólag derül ki. A mai egy ilyen nap.

Azt hiszem, a szex jobb mint a logika, csak nem tudom bizonyítani.

Harmadik félév politológia

12.13. Választási rendszerek
12.14. Empirikus kutatások módszertana
12.20. Az egyetemes politikai eszmetörténet

---

01.03. Összehasonlító politika
01.09. Jogi alaptan
01.13. A magyar parlamentarizmus története
01.16. Politikai tudáselméletek
01.19. A magyar politikai rendszer
01.24. A magyar politikai gondolkodás története

Szóval az én vizsganaptáram meg ilyen. Jó volna nem eltérni a tervtől, és befejezni 24.-én.

12.12. Érdekegyeztetés és érdekszervezetek
12.12. Közvélemény-kutatás
12.13. Ellenzéki mozgalmak a Kádár-rendszerben
12.21. Pártok és pártrendszerek
_____________________________
01.05. Bevezetés a nemzetközi politikai viszonyok tanulmányozásába
01.09. Közigazgatás-tudományi alapok
01.12. Alkotmánybíráskodás a politikai rendszerben
01.16. Az Európán kívüli világ
01.18. Társadalmi mozgalmak
01.23. Alkotmányjog
01.25. Jogszociológia
01.31. A magyar politikai gondolkodás története

Remek lesz.
És ti?

És akkor ezúton Boldog szülinapot a legkedvencebb kolléganőmnek!

Lopott kép.

Igazából nem értem magunkat. Ha mindannyian el akarunk végre utazni valahová, akkor miért maradunk mindig itt? Ugye jövőre nem ez lesz?

Ma van a Ne Vásárolj Semmit Nap, úgyhogy ma Nem Vásárolok Semmit. Vagy holnap lesz? El kéne dönteni.

Sűrű nap volt, és még nincs vége, dolgoznom kell, úgyhogy csak címszavakban.
Ambrus végre HÖK-alelnök lett, Bihari többet beszélt a kárpitosszakmáról, mint a politikatudományról, s ezt igen jól tette, a tucatnyi Hír tévés föllépés közül pedig asszem a mai volt a mélypont, ezúttal mintha a magyar nyelv fonetikai szabályaival is gondjaim támadtak volna. Amúgy az Ibolyában összefutottam Zs.-vel, aki még mindig szép, és akinek megígértem, a jövő héten fölhívom.

1. Szarul vagyok.
2. Ne menjetek biciklisfutárnak, főleg télen ne. Ma reggel láttam egy szerencsétlent akkorát esni, hogy asszem egy darabig bringának a közelébe sem megyek.
3. Délután Bihari, este Hír TV. Ajjaj.
4. Hol a blográdió?

"Rossz ötlet. Nincs semmi közötök egymáshoz. Valaki nem attól lesz apa, hogy véletlen-akaratlan gyereket csinál, hanem hogy felneveli: aggódik érte, ha beteg vagy ha szerelmes; rámosolyog, megveri, belerúg, nem törődik vele, de ott van... Neked - mint egyszer megírtad (s ez jogosít fel a nyilvános gorombaságra) - nincs apád. Ez van. "

Ezt rás írta kommentben néhány pószttal alább. Igaza van, az apaság tényleg nem pusztán biológiai tény, de a gyerek ezt sokáig nem fogadja el. Kiskoromban én is inkább különféle magyarázatokat kreáltam arról, hogy miért nincs nekem apám, ha másnak meg van, és azzal szekáltam anyut, hogy hívjuk föl, keressük meg. Tinédzserkoromban, miután elfogadtam, hogy nincs és soha nem is lesz apám, és ez így van jól, inkább csak dühös voltam rá. Látni akartam, de csak azért, hogy az orra alá dörgöljem, mennyire szar alaknak tartom, és ő veszített többet. Aztán új szempontok jöttek. Például hogy vajon a testvéreimről is örökre le kell-e mondanom, miközben ők talán nem is tudnak rólam? Vagy hogy szétdúlhatom-e egy család életét azzal, hogy egyszercsak beállítok?
Aztán valamikor, néhány éve, anyám cuccai között kutatva találtam egy levelet. Nem is értem, miként maradhatott ott, ha amúgy se egy fotó, se egy emlék tőle sehol. Nem volt könnyű végigolvasni, de hogy tudjátok, miről van szó, kicsit idézek belőle.
"Amikor a teherbeesésed napjaiban erről beszélgettünk mindenre hivatkoztál, csak arra nem, hogy neked férj is kell az apa mellé. Én akkor, azt hiszem, eléggé világosan nyilatkoztam, hogy az első részére semmiképpen nem vállalkozok. Nekem nagyon boldog családi életem van, és én ezt semmiképpen fel nem adom..."
Akkor miért kúrsz félre, seggfej?
A folytatás is szívderítő, ne haragudj, de sok a gond, nem tudok gyerektartást fizetni, ilyesmi. És a váratlan fordulat.
"Arról ugyanis elfeledkeztél, hogy a gyerekünk hatodik születésnapján Kaposvárra költözne, mivel vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy fiúval örvendeztettél meg. Merthogy a bíróság is biztosan így gondolná - apa, anya, sőt testvérek, jobb élet és anyagi körülmények."
A levél '85 júliusában kelt, én akkor kilenc hónapos voltam. Az apámat először kábé tízévesen láttam, a Híradót néztük, egy alacsony, vékony férfi beszélt, a határon veszteglő kamionos, amikor anyu azt mondta, ő az apád. Ő lett volna.
Nem tudom, miért írtam ezt le.

El Pueblo de la Reina de los Ángeles

Két államok-beli várost szeretnék nagyon megnézni. De a kettő közül, amelyik jobban érdekel, az Los Angeles. Az Angyalok királynőjének városa.
Valamiért bizonyos időközönként rámjön, hogy tök szívesen élnék Amerikában...

Asszem kiütéssel nyertem a mai Hogyan ne csináljunk egyáltalán semmit, miközben rengeteg dolgunk volna? kontesztet. Volt minden, ami kell, Bita-féle másfél óra reggel (naaaaaaa, csak még öt perceeeeeeet, affektálok ilyenkor magamban, és visszafekszem), rézbaszás (ez de jó szó) az Ibolyában, és élvezetes szerkesztőségi beszélgetés E.-vel, noha dolgozni kellett volna. Természetesen a három egyetemi előadást is szkippeltem. Oltári nagy lekúrás lesz ebből pénteken. Cikket kéne írnom ugyanis, meg Biharinak szóló kérdéseket a holnapi beszélgetésre. De inkább Megasztárt nézek.

Crash (Ütközések)

A közel két órás film megtekintéséről ma délután Ann-Marie-val és Csabival leginkább a spontaneitás jegyében döntöttünk, illetve Sandra Bullock főszereplőként való megemlítése miatt.
Bár Sandra Bullock szerepelt talán a legkevesebbet, már az elején rá lehetett jönni, hogy ez nem egy hagyományos film. Egy kétségkívül nagyon összetett, kicsis nehezebben érthető, szociológiai mélységgel is bíró, rendhagyó alkotásként tudnám jellemezni. Nyolc Los Angelesben élő ember életéből mutat be egy 24 órás periódust, ahol véletlenszerűen többszörösen összetalálkoznak az egyébként teljesen különálló karakterek útjai.
Nekem nagyon tetszett (és a többieknek is), mert úgy éreztem, hogy végre egy film, ami nemcsak a szememet kötötte le, hanem az agyamat és a fantáziámat is. A legapróbb részletekig ki vannak dolgozva az események, mégsem vontatott, lassít, amikor arra van szükség, de gyorsít, ha gyorsítani kell. Erőteljesen jelen van benne a létező probléma, a rasszizmus, de az antirasszizmust túlzásba vivő paranoiás afroamerikai figurája is, illetve az LA-ben élő nemzetiségek is megjelennek a film folyamán.
Bevallom, számomra Jennifer Esposito feltűnése a filmben már garancia volt arra, hogy nem felejtem el a mozikapun kilépve (vagy akár Thandie Newton-t, a Vészhelyzet Kem-jét is említhetném), de ez olyan film, aminek rengeteg részletét az ember újra és újra átgondolja, és még így utólag is rájön dolgokra - és én ezt szeretem. Nem egy újabb amerikai tucatfilm, hanem egy igazi gondolkodós fajta... Ha tehetitek, nézzétek meg.

Nézzétek, tényleg, bár azt hiszem, ez a film inkább elvette a kedvem L.A.-től, mintsem hogy meghozta volna. Meg kell jegyeznem, hogy a Millió dolláros bébi alkotói ezek szerint filmet is tudnak készíteni, nem csak gyomorforgató melodrámát, ez örömteli, nem hittem volna. A filmről tulajdonképpen nem akarok írni, nehogy eláruljam itt az amúgy valóban váratlan fordulatait. És bár az Ütközések apropóján ezer dolog az eszembe jutott még, asszem ezekről is inkább csak holnap. bd.

Ritkán emlékszem az álmaimra, a tegnapit viszont aligha fogom egyhamar elfelejteni. Az apámról álmodtam ugyanis, egészen pontosan azt, hogy meghalt. A temetését követően pedig végre megismerkedtem az egyik féltestvéremmel.
Persze lehet, hogy ez az álom részben már megvalósult, és az apám nem is él. Ha lenne bátorságom hozzá, utánajárnék. De nincs. Meg aztán mit mondanánk egymásnak? Hogyan tudna a szemembe nézni?

Esik a hó, illetve hol esik, hol nem. Fáj a torkom, és a fülem, hol jobban, hol kevésbé. Vettem lidokainos Strepsilst, hogy múljon. Ez a mai nap mérlege eddig.

Marhavagon és egyebek

Ez a kép még a nyár végén készült az Egerbe tartó gólyatábori vonaton Daniról és rólam. Megtaláltam a hétvégén, és gondoltam közzéteszem (Dani utólagos engedélyével), mert szerintem jól sikerült kép mind a kettőnkről.
Muszáj megjegyeznem, hogy akkoriban - ahogyan a mellékelt képen is jól megfigyelhető - Dani még szimpla kabinos személyvonatokkal is hajlandó volt utazni. Ma már nagyon válogatós: kedvencei a marhavagonok. A fűtetlen marhavagonok. Húskampókkal. :D
Jó volt a hétvége, remélem lesz belőle, és az lesz belőle, amit szeretnénk.

Nem hagy nyugodni: vajon a prokarióták okosak-e.
A fenti kérdéshez szorosan nem kapcsolódik, viszon tény, hogy csütörtökön délután ötkor a B/I. teremben Bihari Mihállyal beszélgetünk, aki magyar, velünk tart.
Ki plakátozik velem holnap fél hattól? :)

Ahogy Marci kommentben írta, hazudtam, és csak ma délben jöttem haza. Nem tudom még, volt illetve lesz-e értelme ennek a hétvégének, mindenesetre ez főleg rajtunk múlik. Odafelé egy marhavagonban utaztunk, képzeljétek, még fűtés sem volt.

Pollner elköltözött, én meg leugrom reggel Szekszárdra, de este jövök is.

Kiskoromban sokat társasoztam egyedül. Most megint kicsit így érzem magam. Itt van ez a Társasjáték, de csak én dobok rendszeresen.

Ritkán szoktam mérges lenni, tényleg nagyon ritkán, talán félévente egyszer, szomorú, az szoktam lenni, meg kétségbeesett, csalódott, de mérges, az nem. Ehhez képest ma reggel azt gondoltam, hogy mindenki bassza meg, és hagyjon engem békén, volt ennek oka is, konkrét, de ez most mindegy. Egy jóhangulatú ebéd kellett a szokott helyen a megnyugváshoz, hogy a délután már kellemesen teljen kollégák és cukrászsütemények társaságában.

Sokat gondolkodtam az elmúlt két napban, és azt hiszem, visszatérőben van az a bitadani, akit tavaly láttatok. Illetve az, akit tavaly nem láttatok. Hátha így jobb lesz minden.
Marcinak köszönöm, hogy beszélgetett és honfoglalózott velem ma este, rám fért.

Lehet, hogy otthagyom a családot, és összeköltözöm vele. Szerelmes ugyan nem vagyok, de a hangjától majdnem elmentem tegnap. Aki nem hallotta, itt pótolhat. Szabó Eszter.

1. Váratlanul jó a kedvem egész nap, kiváncsi vagyok, mi fog bebaszni.
2. Schlett tanárúr grafomán huszárkapitánynak nevezte ma Széchenyit. Nem volna ezzel semmi baj, ha nem tudnánk, hogy Schlett tanár úr az első féléves anyagot egy több mint hétszázoldalas ismeretelméleti vádemekumban foglalta össze, a második féléves (eddig sajnos kiadatlan) tankönyv pedig már most nagyjából 1400 oldalnál jár, noha az első világháborút követő gondolkodókról szó sem esik benne.
3. Schlett tanár úr jó órát tartott ma, különösen tetszett az az állítás, amely szerint más-más szempontból ugyan, de Hobbes, a bibiliai Ábrahám és Brezsnyev is liberálisnak tekinthető.
4. Ne egyetek a Burger King új, ropogósnak nevezett krumplijából. Járt utat járatlanért.
5. Sosem szoktam cikkeket idelinkelni, mert aki akarja, úgyis olvassa, papíron vagy neten, de most kivételt teszek, mert egyrészt ennek a dolgozatnak a megszületéséről (muhaha) a blogban is olvashattatok, másrészt mert végre programadó írás, nemcsak arról szól, hogy mit mond a Gyurcsány/Orbán, hanem arról, mit mondok én. Ezt mondom.
6. Tomi, ha most moziban vagy, ki olvassa otthonról a blogot? :)
7. Marci, te meg írjál ide, ne csak akkor, ha valami vicces jut eszedbe, hanem gyakran.

Hosszú és őszinte pószt helyett egy rövid hazug. Jól vagyok. És nem sírok.

- Egyszerűen nem gondoltam, hogy egyáltalán érdekelhetlek.
A belső állam leesett. Nem gondolta!!! De hát hogy-hogy?
- Miért? - érdeklődtem.
- Mert egy kicsi, buta, nyomorult punk vagyok."

Egy hosszú és őszinte pósztot szántam ide. De nem írok semmit. Talán a többiek.

Huszonöt éves, és új lemezt ad ki a napokban a Depeche Mode, amelynek márciusi budapesti koncertjére már az összes jegy elfogyott. Mindennek örömére a novemberi Wan2 egy a zenekar történetéről szóló húszoldalas monstre összeállítással bünteti olvasóit. Számos lemezük közül én igazán csak a 2001-es Excitert szeretem, erről a Dream on a blográdióban, főleg azok kedvéért, akik szakmukis korukban, nyolcvannyolc táján, körzővel a csuklójukba vésték a DM feliratot, és azóta se szabadulnak tőle.

Bár három órán is voltam ma, mégis olyan hiábavalónak éreztem ezt a napot. Kéne valami értelmeset is csinálni lassan, és nem csak az Ibolyában ülni mindig, mert ez így nem nagyon termékeny, viszont jó szar kedvem van tőle.

Amúgy a jövőben nemigen fogok a közigazgatás tankönyv és szeminárium rejtett szépségeiről írni, mint tettem azt korábban háromszor is, mivel (mai megjegyzéséből ítélve) félő: tanárom is olvassa ezeket a sorokat. Sok szeretetettel.
Ha már itt tartunk, nagyon érdekelne: ki követi a blogot az MTV-től, és ki a parlamentből? Illetve ki az, aki napjában többször csekkolja Dániából? Jelentkezni akár e-mailben is lehet.

Fahrenheit 9/11

Én most láttam először (bár már megvan itthon dvd-n egy ideje), és a film végén arra a megállapításra jutottam, hogy ha ennek az egész Szaud-Arábiás sztorinak csak a fele is igaz, az elég durva. Tehát az, hogy egyáltalán voltak/vannak üzleti kapcsolatai a Bush illetve a Bin Laden családoknak - már önmagában meghökkentő, ismerve az elnök ténykedését így utólag pedig egyenesen botrány.
Tudom, hogy ezzel egy kicsit lemaradtam, és valószínűleg már lerágott csont, dehát mit tehetek, ha csak most néztem meg, és most írok róla pár sort (jogom van hozzá teszem hozzá... :D), mert csak most indította be a fantáziámat. Mindenesetre most egy kicsit én is Bush-ellenes lettem (eddig többnyire semlegesen viseltettem iránta), és csendben kérdezem, hogy miért is olyan nagy baj, hogy nem az F16-osok mellett döntöttünk akkor? Hogy nem támogattuk a szegény U.S. Airforce-t az ínséges időkben, szegények majdnem csődbe mentek megrendelés híján... Ehelyett az adófizetők pénzéből kicsit kevesebbet költöttük el? Jó persze, igaziból ebből is biztos profitált a zorbán, és vett belőle szőlőt, meg házat, meg ilyeneket. Logikus.
Ez van, nem vagyok benne biztos, hogy minden színigaz ebből a dokumentumfilmből, de ahogy írtam: ha csak a fele is...

Huhú. A közigazgatás tankönyv Teachernek nevezi Margaret Thatchert. Rá kellett volna engedni legalább egy korrektort arra a kéziratra, ha már a lektoráltatás luxus. Ez volt amúgy a háromszázadik pószt, amelynek végén örömmel jelentem: sHelf visszatért.

Áron kiskiterjedésűnek nevezett a blogján, ezért most válaszút elé állítom. Vagy nagy nyilvánosság előtt megkövet, vagy ráengedem régi barátomat, Dunakeszi alpolgármesterét és a tiszta tekintetű, karszalagos fiúkat. Elrettentésül részlet az interjúból.

- Nem érezte kellemetlenül magát a Corvin közben, ahol Árpád-sávos lobogókat lengető, karszalagos, bomberdzsekis szkinhedek lesték szavait.
- A bomberdzseki nem tetszik, külföldi viselet. Az Árpád-sávos zászlóval semmi baj sincsen, ősi jelkép.
- Az, bár a vészkorszak óta van némi stichje. Szóval nem voltak aggályai a szkinhedek láttán?
- Tiszta tekintetű magyar legényeket láttam magam körül. A megemlékezés méltóságteljes volt. Nagyszerűen éreztem magam.
- Ön antiszemita?
- Nem.
- „Az persze hiú ábránd, hogy a parlamenti söpredék fogja magát – veszik kalapjukat és kaftánjukat – és elhagyja az országot” – szomorkodott mégis Front című lapjában. Kikre gondolt?
- A négy parlamenti párt képviselőire.
- Ők kaftánban járnak?
- Ez egy kép. A kufárokra utal, a kereskedőkre, akiket Jézus kiűzött a templomokból.
- A szélsőjobb kódrendszer szerint kaftános egyenlő zsidó.
- Nagy baj, ha az ember egy hasonlatot sem mondhat el úgy, hogy ne vádolják antiszemitizmussal.
- Lapja egyebek mellett azon élcelődik: rejtély, miért nem férnek bőrükbe a zsidók, elvégre fitymaszűkületük nem lehet.
- Ez egy vicc.
- Nem jó vicc.
- Ennél durvább zsidóviccek is megjelentek nyomtatásban.

Csak annyit mondok, helyes ember. Áron, nincs kegyelem.

Szexuálisan indult a reggel a buszmegállóban, amikor egy fehér taxi satufékkel megállt előttem, feleségem kidugta belőle a fejét, majd magával vitt a Köztársaság térre. Ezután klasszik lapzártás nap, kibaszott erős fejfájással és a délutánra esedékes KVK-dolgozat megírásával. Délben a főszerkesztő jelezte, hogy gondjai vannak az interjúmmal, alakítsam át, igaza volt, bár a legárulkodóbb és ezért legviccesebb részei így elestek (ezeket majd itt publikálom). A csizmám megosztotta a közvéleményt, a főszerkesztő szerint épelméjű ember 1967-ben húzott ilyet utoljára, és az alighanem ő volt. Úgy véli továbbá, fönnáll a veszélye, hogy olyan leszek mint Juszt László, pedig ahhoz nagyon nincs kedvem. Mások szimplán veszkónak illetve ködvágónak nevezték a lábbelit, de megnyugtat, hogy szerelmeim mind azt mondták, rendben van.
Marci, ne haragudj, de tényleg kettesben akartam, és ez most nem ment. Sajnálom.

Arra jutottam: bármennyire is örülök annak, hogy Tomi ide ír, már most hiányzik a shelf.freeblog.hu; a szerzője talán tudja, hogy miért. Nem csak mert kedvenc volt, hanem mert én is azt olvasva kaptam kedvet a blogoláshoz, és ha az nincs, mi sem leszünk barátok. Szóval igaza van Sanyinak, és én sem szeretném, ha ez most a múlt felégetése lenne nálad. Mindannyian változunk, olyanok vagyunk mint az amőbák, vagy inkább mint a gyurma, alakítani lehet minket, és alakítjuk egymást is.

Társasjáték - ezek vagyunk mi mától. Marci kisbetűvel kezdi a mondatot, Tomi címet ad a pósztnak, és hármunk stílusa sem azonos, nem is lesz az soha, de ettől is szép a kommuniti napló. Arra meg hogy két ilyen ősbloggert sikerült a fedélzetre csábítanom, igen büszke vagyok. Mától tehát ughymarci és márkitomi is itt játszik, teljes joggal. (Üdvözlésükre Goldfrapp: Lovely 2 C U a blográdióban.) Dobókockák a kézben, bábuk a startmezőn. Indulunk.

check in

Szóval kedves olvasók. Mindig is volt egy olyan vágyam, hogy olyan blogot írjak, amiben semmi vállalhatatlan nincs, hogy saját névvel írjak, mint Dani, meg ilyenek. Úgy tűnik, hogy ez már nincs olyan messze, az előző blogom persze még nem tűnt el, az csak optikai csalódás (tessék csak megnézni a forráskódot ;]), de már nem sokáig lesz a helyén.
Ez az egész elhatározás természetesen nem amiatt a kis eset miatt történt, amit Daninak már írtam, ti. hogy hugi már olvasta egy ideje, mert az egyáltalán nem zavar(na), sőt, hanem egyszerűen csak elgondolkoztam, és arra jutottam, hogy így lesz a legjobb. Még jelentkezem, mégegyszer köszi Daninak, hogy gyarapíthatom az egyébként értelmes blogját ilyen és efféle hülyeségekkel.

Tomi, amíg találsz megoldást, folytasd itt bátran. Amilyen gyakran és ameddig csak akarod. Ez a te blogod is.

Ma egész nap dolgozom, ráadásul a hetvennyolcas vonalon, amit különösen utálok. Amúgy minden oké, a forgalom csekély, az előbb pedig Megvagy, geci felkiáltással rákúrtam az ajtót egy vak nőre, aki babakocsival próbált fölszállni hátul. Hiába, nincs jó kedvem.
- Teréz körút következik.

igazából megígértem magamnak, hogy csak akkor fogok ide írni, ha valami frappáns témáról tudok még frappánsabban megszólalni. ez alól persze kivétel ez a legelső poszt, amivel csak jelezni szerettem volna, hogy itt vagyok, és idemenekültem. :)
köszönöm bitadaninak a lehetőséget.

Amúgy (ha úgyis számot adok minden költésemről) vettünk ma egy vezeték nélküli telefont is, mivel anyám állítása szerint nem tud az én szobámból kagylózni. Tegnap meg otthagytam tíz rugót a könyvesboltban Szorokin, Jerofejev és Vonnegut műveiért.
By the way gondolom mindenki észrevette, mekkora informatikai bravúrt hajottam végre azzal, hogy a korábban a jobboldalon megjelenő sidebart áthelyeztem balra. És ha hozzáveszem, márpedig hozzáveszem, hogy délután onlájn beszélgettem a Hülye családdal, sőt még láttam is őket, nem nehéz belátni, hogy Neumann János hozzám képest amatőr szorobánhuszár.

A MOM-parkban vásárolt, és ebédre szánt lazacszeletek egytől-egyig Nagy-Magyarország alakúak. Mitnyan "Dress code és Turulszobor" György keze mindenhová elér.

A délelőtt nem egészen váratlanul egy hetvenszázalékos leárazásba torkollott, az eredmény egy hatvanezres bőrcsizma megvásárlása tizenhétezért. Így is határeset. De utána még vettem egy nyakkendőt. Szóval ugrott a novemberi öszöndíjam. Elnézést.

World Party: When you come back to me - cáfolandó, hogy a kilencvenes éveket egy az egyben máglyára kéne tenni.

Ma meglátogattam Budaörsön Á.-t, a most gyesen lévő gimis angoltanáromat. (Mielőtt valaki megkérdezné, nem, nem dugtam őt sosem, hiába hitte az egész suli, inklúzive igazgató és osztályfőnök, aki ilyen történetre kíváncsi, forduljon a névnapos kollégához :) Kipletykáltuk ismét a volt osztálytársakat és tanárokat, végigvettük a nyár eleji találkozásunk óta lezajlott magánéleti változásokat, kivittük legelni a gyereket, szóval kellemes volt. Miként szokatlanul jó volt a mai szerkesztőségi nap, amiről csak annyit: zsaklin megkezdte a lap átszabását :)

Nagyon boldog névnapot a sármos kollégának. Továbbá hétfőn este vagy kedden látni kívánom kettesben, úgy készüljön.

Jut eszembe: ígéretet kaptunk tegnap este, ha a feleségem átigazol a Jobbikba, én meg a Demokratához, eztán ingyen kapjuk az almalevet az Ibolyában. Megfontolandó.

És azt jól érzékelem-e, hogy a HÖK-hatalomváltásnak a blográdió is áldozatául esett?

Furcsa egy nap volt. Egyetemünkön, Török Gábor PhD-disszertációjának megvédésével indult, nem én védtem meg, hanem a szerző, én csak hallgattam némán. Aztán irány Dunakeszi, interjú a magát Vér és Becsület-rendezvényeken exponáló alpolgármesterrel a Mégis hogyan van ez elképzelve? ciklusomból. (Érdekes helyzeteket szül amikor az újságírói kiváncsiság, pártatlanság találkozik a Miért nem húzol el anyádba-attitűddel, és ez most ilyen volt.) Az antiszemtizmus vádját elutasító politikus szerint mindenesetre a szkinhedek tiszta tekintetű magyar gyerekek.
Ezután irány a kari HÖK-választás, ahol az eddigi, szívemhez közel eső vezetés helyébe asztallapszerűen barázdált agyú kollégákat választott a plebsz. Csak annyit mondok, a prezident mától Schmuck Andor legjobb magyar tanítványa. Meg is érdemlitek.
Záróakkordként az Ibolyát céloztuk meg feleségemmel, és arra jutottunk: jövő tavasszal kettesben elhúzunk Barcelónába, gyermekeinket pedig sHelfre, színóra és stipire hagyjuk, hogy ők majd jól informatikust és zsi... zsiványokat neveljenek belőlük.
Végezetül üzenem Ambrusnak, hogy jó volt, és hajrá, Tominak meg hogy szeretem nagyon, de ha nem szokik rá az esemeseim megválaszolására, nézhet új kísérőszellem után.

Mint egyel alább láthatjátok, elindultunk a kommuniti bloggá válás útján. Szóval ha a jövőben sHelf és sino bejegyzéseibe ütköztök itt, örüljetek neki.

A mi betegségünk a kapzsiság, a mi betegségünk a bujaság, a mi betegségünk a fényűzés, a mi betegségünk a törtetés, a mi betegségünk a harag.

Az igazi érdekessége a fenti idézetnek nem a jelentése, mert ezt minden bizonnyal a legtöbben közülünk teljesen figyelmen kívül hagyják (és ez talán így van jól modern világunkban), hanem hogy melyikünk keresztnevét viselő szent mondta ezt a negyedik században? Majdnem felnevettem, amikor olvastam, és megláttam, hogy kitől származik... :D

Pite szófiai képeit nézve arra jutottam, hogy nekünk is ott a helyünk, ideje hát egy újabb ÁJK-s tripet szervezni valamikor. Irány a Balkán.

"A boldogtalanság - az igen, arra mindenki részletekbe menően kíváncsi. A boldogság banális. Mindenkinél egyforma. Felesleges beszéni róla: először is, nem értik meg, másodszor pedig nem érdekes."

Nincs is mit mondanom. Esetleg annyit, hogy az idézet Irina Gyenezskinától való, aki a jekatyerinburgi egyetem bölcsészhallgatója. Hazájában az orosz Bret Easton Ellisként emlegetik (ezeket úgy szeretem: a bolgár Petőfi, a magyar Beatles satöbbi), méltán, míg Adj nekem! című elbészéléskötét a kortárs orosz próza remekének mondják, teljesen indokolatlanul. Ám az, hogy felnőtt az orosz MTV-generáció, valóban örömteli.

Helyükre kerülnek a dolgok, a jó elnyeri méltó büntetését.

Robbie Williams alig akart hinni a fülének, amikor megtudta, hogy az ő dalai is helyet kaptak a blográdióban. Pedig de. Mert bár minden ellene szól (elsősorban persze a Take that), ezek a koncertfelvételek tényleg jók.

Ezt mutatta néhány perccel ezelőtt, amikor először végiglapoztam, a statgép százas listája. Úgy látszik, Tomival a blogjaink is összenőttek. A sor végén, ofkorsz, az elmúlt hét nap látogattotsági adatai. Nyolccal vezet ez a dög :)

A ma reggeli közigazgatás gyakorlat a következő tanulságokkal szolgált:
1. Teljesen fölöslegesen olvastuk el a legutóbbi zéhára (ami egyébként húszból tízpontos lett, tehát épphogy nem kettes) azt a csekély 170 oldalt, mert a vizsgán nem lesz rá szükség.
2. Nem, mégsem a középiskolai fizika óra a legunalmasabb, ami történhet veled az életed során.
3. Attól még, hogy szarnak nevezed a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvényt, nem leszel jóarc.
4. Az Isten szerelmére, soha ne vegyetek föl szürke nadrághoz barna zakót.

"Mihály... azt ígérted, hogy elmondod, hogyan halt meg Ulpius Tamás. És nem mondtad el, sem azt, hogy miért halt meg.
- Nem mondtam el, hogy hogyan halt meg, mert nem tudom. És hogy miért halt meg? Hm. Hát talán életunt volt, nem? Az életet nagyon meg lehet unni, nem?
- Nem. De aludjunk. Nagyon késő van már."

Számos igazán kétes értékű tankönyvet olvastam az elmúlt két év során, de amit Lőrincz Lajos A közigazgatás alapintézményei című munkájában elkövet, az még engem is meglepett. Szerzőnk megérdemelné, hogy Carla del Ponte a Hágai Nemzetközi Törvényszék elé állítsa jól. Ugyanakkor szeretném, ha a holnapi zéháim (merthogy kombóban nyomom, lesz egy sima meg egy javító) a változatosság kedvéért nem nullapontosak lennének, úgyhogy csakazértis átrágom magam ezen a szaron.

Aki ilyet tesz, kedves gyerekek, attól félni kell. Szívem, neked meg itthon lenne már a helyed, nem Budajenőn a sátánistával vagy a pártházban.
(Áron, amúgy miért nem csinál kommentdobozt a blogodra az informatikai bizottság? Én azt szeretném.)

"Vagy valaki, aki tud arabul, kérdezze meg ezeket a fiúkat: testvéreim, ha már elmenekültetek egy zsarnokság elől, akkor mért akartok ide csinálni egy másikat?"

A párizsi lázadások apropóján mintha anyámat hallanám. Pedig nem ő mondja, hanem a Tóta W. Igaz, anyám a londoni merényletek idején lendült bele igazán, és fontolgatta az arabok visszaküldését.

Nem sok jó történt így ez elmúlt két napban, kivéve hogy Marcit sikerült eltéríteni eredeti szándékától. Úgyhogy a Placebón a sor, hogy földobja a hétvége utolsó óráját. Egy öt évvel ezelőtti koncertjüket hallgatom épp, ízelítő a blográdióban.

I dreamed I could fly
Out in the blue
Over this town
Following you
Over the trees
Subways and cars
I'd try to find out
Who you really are.

Az, hogy Roxette szól a blográdióban, a popkultúra kétségtelen győzelme fölöttem. Ha így marad, lőjetek le nyugodtan.

El kéne húzni valahová, ahol nem talál meg senki sem, nem vinni telefont, meg internetet, egyedül lenni, tökegyedül, nem törődni semmivel, csak egyenesbe jönni valahogyan, és elfelejteni mindent, ami szar. És föl kéne már találni azt az életet, amiben ha valami jó, nem szükségszerűen baszik be rögtön valami más.

"Amikor London városa ki akarta tüntetni Shaw-t a város érdemrendjével, köszönettel közölte, hogy ő azt már régen odaadományozta magának.
Én elfogadtam volna. Remélhetőleg felismertem volna az alkalmat egy világméretű viccre, de soha meg nem engedtem volna magamnak, hogy a viccelődésem kapcsán valaki úgy érezze magát, mint akit a kutya kiokádott.
Legyen ez a sírfeliratom."

Amiért az elmúlt másfél órában nem működött a szájt, a faszkorbács a Bloggert illeti. (Nem beszélve arról, hogy ismét megjelentek a spam-kommentek. Ha ez nem szűnik, kénytelen leszek még jobban megbonyolítani a kommentelést, noha nem szeretném.)
Amúgy ma itt járt K. és E., akikkel az egy hónappal ezelőtti születésnapomat ünnepeltük, és szokás szerint jónak ígérkező könyvekkel leptek meg, idővel majd beszámolok róluk.
Az abortuszról szóló cikk továbbra is várat magára, ezekben a pillanatokban épp erőt gyűjtök. Nem hittem volna, hogy ez így megvisel.

Alig fél óra, és tárgytalanná vált az előző pószt, mert
A.) annyira meggyőző tudok lenni
B.) ez a sármos dög csak meghívót akart az én blogomra, itt ugyanis annyival több a látogató :)
Azért még írhatsz ide, tökfej.

Szomorú vagyok, mert színó, tartva magát korábbi elhatározásához, bezárta blogját, s a jövőben kizárólag a Hülye család hímtagjaként publikál. Szerencsére Tomi megmentette, amit lehetett, én pedig ezennel ünnepélyesen fölajánlom Marcinak, hogy a jövőben ide, a Lábjegyzetbe is pósztoljon, ha kedve tartja, már küldtem is neki meghívót.

Tegnap 96-an látogatták a blogot, ami rekord azóta, hogy néhány héttel ezelőtt, megelégelve az idegenek fölbukkanását (igen, tudom, ez erről is szól), az összes keresőmotornak (Google, Yahoo, satöbbi) megtiltottam az oldalam figyelését, s így újabban csak linkeken át lehet rám találni.
Namármost összeszámoltam, és legfeljebb harminc emberről tudom, hogy olvas rendszeresen. Vajon kik a többiek?

Ez a Buzera jól fölbaszta az agyam. Íme az eredmény.

Tekintve, hogy lassan, azt hiszem, kezdek úgy kinézni, mintha Albert Einstein és a Cure-énekes Robert Smith törvénytelen gyermeke volnék (tréfásan hozzátehetném, hogy minálunk ezt az opciót nem is lehet kizárni egészen), fölmerül a kérdés: mi legyen a hajammal? Irány a fodrász vagy térjek vissza két évvel ezelőtti, képen látható önmagamhoz?

A vártnál jobban megvisel ez az abortuszos cikk, olyannyira, hogy nem is igen tudom befejezni. Pedig már több mint három éve.

A mai blogmentes nap (ez mekkora baromság, dzsízász) örömére kikerült egy rakás új link, egyszersmind kétlépcsőssé vált az ajánló. Akivel nem vagyok elégedett, eztán törlöm könyörtelenül.

Tegnap megittuk az utolsó üveg zsubrovkát, megtudtam, hogy a komoly bitadani jófej, a másik nem annyira, pedig szerintem épp ő az igazán odaadó barát, és sokadszorra is megnéztük a Moszkva teret. (Balra egy jellemző kép a díszletet adó középsulimból.) Jó volt.
Ma ugyanakkor váratlanul dolgozni kezdtem, és úgy fest, Anna meghívása helyett - fájó szívvel - az abortusztablettát választom. Pánkira nincs ok, nem vagyok terhes, csak cikket írok.

Szívem, ne haragudj a troli hajnali beindításáért, nem direkt volt. Tényleg nagyon hiányzol, a gyerekeknek is, mióta csak olajcserére jársz haza. Most nincs aki esti mese helyett azt mondaná nekik, Wesselényi utca következik. Tudnod kell, a hivatalos álláspont szerint téged elrabolt a budajenői rém, de majd minden jobbra fordul, például a troli.

Ó, testvér, merre visz az utad? Egy film, amelyből kiderül, George Clooney sokra képes asszonyáért. Relax hitgyüli-fíling a blográdióban.

Annyi minden van. Ma délelőtt például nyakamba vettem a falut, ahol húsz éve rendszeresen megfordulok, és gondolkodtam sokat. Erről nincs mit írni, úgyis kiderül, ha volt értelme.
Jártunk aztán a családi síroknál (anyai ágon, ofkorsz, hiszen másik ág nincs), a dédszülőkénél, akiket nem ismertem, nagyapáménál, aki tíz éve, és nagyanyáménál, aki idén halt meg. Ahogy Juciéknál, úgy nálunk sem maradt el az obligát temetői kommunistázás, ami esetünkben valamelyest indokolt, dédapámat egy részeg orosz katona lőtte agyon '45-ben, és akadtak gondok később is, kitelepítés kis híján Rákosi alatt, nagybátyám ellehetetlenített egyetemi felvételije a hatvanas évek végén, hogy utóbb ő legyen az egyetlen párttag a családban. Szóval nincsen semmi baj, tessék komcsizni teli torokból, csak hát minden gebaszt a vörösök térhódításával magyarázni, nem éppen eredeti gondolat, és ma már nem is nagy merészség.
Méláztam azon is, vajon miért nem sikerülnek mifelénk a házasságok. Alighanem átfutott ez annak idején anyám agyán is, így hát nem is kísérletezett ilyesmivel. Így lett az apám egy nős, kétgyermekes kamionsofőr, akit sosem láttam. Anyu nővére elvált, és a húga is, előbbi kettő, utóbbi egy gyereket nevelt egyedült, bátyja negyven fölött házasodott, ott nincs utód. A családi barátnők is elváltak mind, ha ugyan megházasodtak. A félresikerült liezonokat, az elmaradt templomi esküvőket és keresztelőket nagyszüleim aligha viselték jól, bár talán sosem tették szóvá.
Rájöttem aztán megint arra, amivel ez az egész indult, hogy élni kéne inkább, és nem lábjegyzetelni az életet. Aztán végigolvasgattam a blogot, és beláttam: igazam volt, az élet játék, aki hatot dob, szomorkodhat kicsit, aki meg kétszer hatot, az voltaképpen tizenkettőt dobott, csak még nem tud róla. De előbb-utóbb tovább kell lépni, akárki nevet is a végén.
Elhatároztam még, hogy a jövőben nem vállalom túl magam, nem dolgozom ingyen, és megválogatom: hová írok. Ennek oka, hogy végigböngészve a 168 Órákat, arra juttotam, hogy utoljára két éve írtam igazán jó cikkeket. Eldöntöttem továbbá, hogy - lesz ami lesz - idén nem készítek TDK-dolgozatot.
Végül kaptam egy igen elgondolkodtató mailt a blog egyik olvasójától, a mai este a neki szánt válasz megírásával telik majd. Amúgy itthon vagyok újra.

A kép innen van.